Engem azért hívtak, hogy bizonyíték legyek: ha a Bill Gatton Gyógyszerésztudományi Kart választod, cserediák lehetsz Európában, és megismerhetsz európai diákot, aki most pont itt van. Jól mutattam tehát a kis kalocsai hímzett ingemben a standunknál, fel kellett keltenünk a figyelmet. Nehéz volt versenybe szállni a műszaki kar helikopterével, az építészet betonkeverőjével, de azért a medicine szektor is kitett magáért.
A mellettünk lévő standnál intubálni tanítottak, a másik oldalon CPR gyakorlás mehetett. Velünk szemben táncterápia volt : egy 50 éves 90 kilós tanárnő 9-12ig alig megállással zumbázott, és a diákok lekövették. Látszott, hogy élvezik, mindenkinek fülig ért a szája. A sarokban banánon lehetett sebészi öltéseket tanulni, a másik oldalon volt egy mentőautó, rengeteg szimulációs műanyag baba. Ellenőrizhették azt is, milyen alaposan tudnak kezet mosni. Az egyik diákcsoport éppen a kézmosás után ért hozzánk, be akartam mutatkozni, nyújtottam a kezem. Hátraugrott, felemelte a kezét : Ne érj hozzám! Itt mindenütt baktériumok vannak!
Próbáltunk mi is kitenni magunkért, voltak játékok, számolhattak tablettát, de sajnos el kellett ismerni, hogy jövőre valami ütősebb, látványosabb dologra lesz szükség, ha érdekesebbek akarunk lenni, mint a betonkeverő és a helikopter.
Remek lehetőség volt számomra, hogy beszélgessek velük. Miss Tündibündi módra beállítottam a mosolyt, és rárontottam a gyerekekre: szia! Érdekel a gyógyszerészet? Akiket érdekelt, nekik lelkesen elmondtam, hogy ez egy fantasztikus munka, sokat kell tanulni, de megéri, stb. A legjobb érvekről kartonunk is volt.
Leggyakrabban viszont a diákokat nemigazán érdekelte a gyógyszerészet. Míg a többiek ilyenkor menekülni hagyták szerencsétlen diákokat, én nem adtam fel ilyen könnyen. "De miiiiéééért?!"- kérdeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése