Áná Dzsjöermán kijelentkezik

Kedves olvasóim!

Oldalmegjelenítések száma országonként

Magyarország	1570
Egyesült Államok	134
Írország	33
Belgium	21
Németország	17
Egyesült Királyság	13
Oroszország	9
Bulgária	6
Argentína	3
Mexikó	3

Brazília

2

India

2

Ennyien követtétek kalandjaim az óperencián túlról. Nagy kaland volt, az biztos! Láttam sokfélét, ettem sokfélét, átéltem sokfélét, amiről beszámoltam nektek, és egyúttal magamnak is. 

A blogbejegyzéseket ugyanis legtöbbször én fogom majd visszaolvasni, azt hiszem. Akárhányszor hiányzik majd az Appalache, vagy rossz kedvem van, újra és újra meg fogom nyitni ezt az oldalt, hogy fejest ugorjak majd az emlékeimbe.

2 napja vagyok itthon. Első este 16 órát aludtam, rám fért. A jetlag másnap este ütött be, az időeltolódás miatt az éjszaka teljesen álmatlanul telt, azóta folyamatosan próbálok visszaszokni az itteni napi ritmusra. Végre megölelhettem a családom.

Szinte szokatlan, hogy odafigyelés nélkül is megértem, mit susmorognak a villamos hátsó forgójában. Végre megint sós kenyeret eszem, és nem csak fényképezésre használom a saját mobilom.

David teljes extázisban volt ahogy rájött, hazajöttem. Fél napig szorongattam az ölemben, és vakartam a hasát. Mosolyogva bámult rám, én pedig könnyen olvasok ilyenkor a tekintetéből - "ugye tudod, hogy mennyire hiányoztál, annyira szeretlek, én téged szeretlek a világon a legjobban, soha többé ne hagyj el!". Még pánikol, ha elmegyek a boltba, nem tudja, mennyi időre hagyom magára. 

Néhány képeslapot már kiragasztottam a falamra. A vállaimon nem angyalkák és ördögök ülnek, hanem naiv optimisták és gonosz pesszimisták. Néztem a kis emlékeimre, és egymást püfölték az agyamban a gondolatok: Ugye tudod, hogy soha többé nem látod viszont azokat az embereket?- Hallgassz drágaszág, úgyisz visszamegyünk még! Ugye tudod, hogy már csak öt kozmikus brownie maradt abból, amit hazahoztál? - Hallgassz, biztosz lehet itt isz kapni. Ugye tudod, hogy egy vagyon a repjegy? - Hallgassz drágaszág, azért tanulsz ennyit mindig, hogy megkereszd az árát!

Szó, ami szó. A klinikai gyakorlatom Tennessee államban véget ért. Várnak az itthoni teendőim: diplomavédés, államvizsga. Meg kell mentenem a világot a pusztulástól, zászlóm alatt egyesüljön minden ember! Az eredményeimről, új élményeimről- egy másik blogban talán- majd beszámolok :)

Áná Dzsjöermán kijelentkezik, Gyermán Anna pedig doktorál.

Hazajöttem Amerikából, ezt a blogot ezennel lezárom! Köszönöm a kalandot, most megyek és keresek egy másikat! 

Takeoff

Raleigh remek kaland volt. Keddre és szerdára már nem szerveztek szakmai programokat, hagytak bennünket csomagolni. Alig akartam elhinni, hogy eltelt egy hónap... Terepszemlét tartottam a lakásban, az ehető dolgokat azonnali elfogyasztásra ítéltem, borzasztó, milyen kombinációban étkeztem két napig, de hát na... nem szoktam hozzá, hogy még felhasználható dolgokat hajigáljak pocsékba.
Nem irigylem a kollégistákat. Egy hónap alatt annyira megszerettem a kis kecómat, féltékeny lettem arra, aki majd legközelebb locsolja a féltett kis szobanövényem. Sok fűszert is utódomra hagytam -elvégre én is örököltem sok sok kis konyhai apróságot, ennyivel én is hozzájárulhatok. A kávét is ott akartam hagyni, de olyan hősiesen védelmezett a reggeli ásítozás ellen, nem volt szívem magára hagyni.

A csomagolás feladta a leckét! Minden kis mütyür ami eltörhet, most a pólóim és zoknijaim védelme alatt áll, nagyon remélem, hogy egészben látom őket viszont, ha végre kinyitom az arany tuareget.

Tegnap reggel hivatalosan is elköszöntünk egymástól a Bill Gattonnal.

TriCities-nél emelkedtünk az égbe. Ragyogó napsütés volt, sokáig néztem a hegyeket a magasból.

 " Ég veled Tennessee, remélem egyszer látlak még!" 

A rövid út alatt, míg Charlotte-ba értünk, kicsit magamba néztem. Mit jelentett nekem ez az egy hónap? Miben változtam? Mihez kezdek az itt szerzett élménnyel, ha hazatérek? 

Kinyomtatom a fényképeket, rongyosra viselem a pólókat. Igen, ez nagyon valószínű, de korántsem elég. Egy ilyen út nagyobb hatással volt, mint egy nyaralás. Szeretném felhasználni mindazt, amit itt láttam. Úgy érzem magam, mint aki kapott egy szép bögrét. Mikor okoz nagyobb örömöt? Ha kiteszem a polcra, vagy ha minden kávémat abból kortyolom?

Charlotte repterén ülök. Tegnap repültem volna haza, de technikai hiba miatt 4 óra késés után törölték a járatot. Hajnal öt lett, mire a vigasz-hotelszoba párnáin végre kinyújtóztattam a tagjaim. Ma este megpróbálunk ugyanúgy repülni, mint tegnap kellett volna. Ha Isten is megsegít, holnap már a saját ágyamban alszom.

Ha kialudtam magam, akkor aztán nincs más hátra, mint előre! Vigyázz magyar egészségügy, jövök! És higgyétek el nekem, megcselekszem, amit megkövetel tőlem a haza!

Álom-munka

Mikor első nap megkérdeztek bennünket a Bill Gattonban, hogy a programtervezetünkön kívül van-e valami különleges kérésünk, Danival egymásra néztünk, és valami "állatosat" kértünk. Sajnos vajmi keveset tudunk az állatgyógyászatról, szerettünk volna ezen változtatni. Arra számítottunk, hogy talán beülhetünk egy szemináriumra, vagy előadásra. Képzelhetitek, leesett az állunk, mikor megérkezett az email: srácok, egy napig a North Carolina State University Állatorvosi karának állatkórházában lesztek, klinikai állatgyógyszerészi gyakorlaton!

Vasárnap délután érkeztünk Raleigh-ba, nagyon fancy hotelszobám volt.

A délutánt az egyetem arborétumában töltöttük. Temérdek virág és méhecske vett minekt körül, csillió fényképet csináltam. A magnóliák hatalmasak voltak, a kedvencem mégis egy kamélia lett -dragonblood... Azt hiszem, jópár hónapra elegendő háttérképem lesz.

Az alkalomhoz illően öltöztem.

Ez egy igazán furcsa kis bokor volt, ez is sàrkànyos. Görbe, zöld, tövises ágai voltak - mint a sárkányok karmai. Nagyon tetszett. Az ujjamal a nevére kókuszálok, aki csak tudja nagyítsa fel, mert sajnos elfelejtettem, mi van odaírva.

 Volt egy sivatag szekció is. Karolina hőmérséklete amúgy is fura, már Charlestonban is észrevettem, hogy a fenyők és pálmák vígan nőnek egymás mellett. A sok melegházi kaktusz tehát itt is egész kényelmesen virágzott márciusban a szabadban.

 ő az ominózus dragon blood

Ezután Durhambe látogattunk a Duke Universityre. Na itt élmény lehet diáknak lenni!

Másnap korán reggel már kicsekkoltunk, és izgatottan vártuk a napot az állatklinikán. Fiaim.... Képzeljétek el a tökéletes munkahelyet.... Ahogy kiléptünk a Pharmacyból, bàrmelyik sarkon összetalálkozhattunk a legkülönfélébb kutyákkal, akik nagy szemeket meresztve odatolták az orrukat egy kis potya szeretgetésért. Kutyás munkahely! Love it!!! 

Még nincs vége 😀

A reggeli teendők között volt ugyanis a vizit - a lovaknál 😁! Bejártuk az istállót, megcsiklandoztam a pacik orrát. A kellemes szénaillat keveredett azzal az igazi, jellegzetes lószaggal, ami - aki ült már nyeregben, az tudja - máris emelte  boldogsághormon szintem. Mire vége lett a vizitnek, olyan voltam, mint aki beszívott. Vigyorogtam, éreztem a világbékét a szívemben. A stressz-szintem rég volt ilyen alacsony. 

A gyógyszerész-team nagyon igyekezett lenyűgözni bennünket. Meséltek érdekes eseteket, kapaszkodjatok, íme a kedvenc sztorim: 

 Egy tigrismenhely egyik csíkos lakója epilepsziás volt. És persze nagyMACSKA. Ritka válogatós volt, és mivel úgy döntött, köszöni szépen ő aztán fix hogy nem nyeli le a gyógyszert, akármekkora húsgombócba próbálták rejteni, kiszagolta, és kiköpte, vagy hozzá sem nyúlt. Ezért a gyógyszerész csapaté lett a feladat, hogy ízfedést találjon ki, amit őméltósága hajlandó elfogyasztani.

Azért, sok kihívással is szembe kell nézniük. Nemsok szakirodalmi adat van a teknősök anesztéziájának dozírozásával kapcsolatban. Pedig erre is szükség volt már ebben az intézetben.

A napot végtelenül izgalmasan zártuk. Egy szegény kis amstaff lenyelt egy tollkupakot, és még pár nem kutyapocakba illő dolgot. Ölben hozták a sürgősségi műtétre. Az asszisztensek agyonpuszilgatták, miközben az első adag altatót kapta. Végig bent lehettünk a műtét alatt, ami két órán át tartott. Ha hazamegyek, tuti körbejàrom az udvart négyszer. Úgy örülök, hogy David finnyás.

Tuti, hogy nem felejtjük el ezt a napot. Erősen motivált vagyok, hogy önszorgalomból tanuljak egy kis állatélettant is, hátha egy nap az én munkahelyemen is bíznak rám lovakat, és kis tökfej vahurokat.

Sweet Tennessee

Sweet Tennessee : hallgassátok

Ránk fért egy kis kikapcsolódás. Sokan kérdeztétek, hogy merre járok, miket látok, és hát szomorúan válaszoltam, hogy legtöbbször a négy szobafalat. A gyakorlat miatt legtöbbször 8-5ig dolgozom, mire hazaértem besötétedett. Mostmár világosabb van esténként, de pl. múlt héten még havazott is, pocsék időnk volt. Ráadásul, ahogy már talán írtam, mivel nincs helyi tömegközlekedés, autónk pedig nincs- nos, gyalogszerrel elég limitált a helyi látványosságok száma. Nagyon vágytam már arra, hogy egy kicsit kimozduljak, hiszen nemsokára itthagyom Tennessee-t, és hazarepülök.

Ez a hét végre megengedte, hogy turista is legyek kicsit. Az egyik professzor, aki már járt Magyarországon, felajánlotta, hogy elvisz minket túrázni. Majd' kiugrottam a bőrömből, mikor megkérdezte, zavarna-e, ha az egyik kutyájukat is elvinnénk a túrára. Tudjátok, mennyire szeretem Davidet, elképesztő kutyahiány gyötör, így mikor előszőr megláttam Gingert és megvakartam Sadie füle tövét - nos, Danit idézem : " Anna annyira mosolyogsz, mindjárt szétreped a fejed".

A nemzeti parkba vezető úton egy egészen más America tárult elém. Itt már nem volt kolbászból a kerítés. Ugyanolyan, rozzant kis faházikók sorakoztak, mint ahogy a kockaházak szegélyezik az utat otthon a falvakban. Csak itt jóval nagyobb távolságot hagynak két objektum között, a kertek és az utak is szélesek. A highway egészen a hegytetőig vitt, furcsa volt átlépni azt a szintet, ahol a zöld jéggé vált. Kb 1770m magasan voltunk, ezért míg JCben kellemes 20 fok volt, a hegytetőn legfeljebb 0. A kedves professzor nagyon kedves felesége kölcsönadott nekem sapit és kabátot. A parkolótól alig pár kilit kellett gyalogolni - persze összevissza rohangáltunk Gingerrel.

A látvány lenyűgöző volt, csináltam pár felvételt, de nem hiszem, hogy visszaadja a teljes panorámát. Lábam alatt az Appalache.

Az utolsó szakmai hetem során ismertem meg Huntert. Nagyszerű fickó, több ilyen emberre lenne szüksége nem csak Amerikának, de az egész Földnek! Érdeklődött irántunk, a magyar dolgok iránt, és időt is szánt ránk annak ellenére, hogy a hétvégén Nyugat-Tennesse-be költözik a feleségéhez, akivel az egyetem miatt évek óta külön élnek. Elvitt a White Duck Taco Shopba. A fülemig szószos voltam, a taco nagyon finom!

Este pedig egy kevésbé fancy, ám pontosan emiatt végtelenül hangulatos kajáldába mentünk, pukkadásig ettem magam "igazi étellel".

Aki látott már hamburgert enni, tudja, hogy bár kívülről ez nem látszik rajtam, imádok húst enni. Kapcsolatom ezzel a burgerrel meghitt volt és felemelő, minden falat külön szimfónia volt. Néha még a szememet is behunytam és átadtam magam az ízeknek. Hús, csábító hús, gyönyörű hús... *.* 
A desszert csak ezután jött. Még jó, hogy van egy extra desszert-gyomor a testemben, ami befogadta Hunter Turtle turtle nevű sütijének a felét. Karamellás volt, csokis, és vércukorszintgyilkos. Csodálatos!

Még egy rövid túrát ígért nekünk a kedves prof. Ezúttal egy vízeséshez mentünk, szintén nagyon közel vitt az úttest, ezért nagyon nem kellett megerőltetni magunkat. Annyira jólesett odakinn lenni, érezni a Mother Nature-t magam körül. Egészen különleges, spirituális élmény volt látni lezuhanni a hatalmas vizet, érezni a permetet az arcomon. Rég nem éreztem magamban ilyesmit.

A víz mellett kapaszkodtunk le. Sosem felejtem el ezt a rövid, ám annál nagyobb nyomot hagyó túrát.

Hunterrel folytattuk a helyi szórakozóhelyek megismerését, ezúttal a sörökkel ismerkedtünk. Kóstoltam egy Big River nevű sert, amit a Mississippiről neveztek el. Aztán átmentünk a Holy Taco-ba, ahol megkóstoltam a Budweisert. Na ez már jobban ízlett. 

A gasztrotúra legfurcsább élménye a soda bar volt. Ezek a hibbant amcsik fagyit tesznek a kólába, leöntik karamellával és nyomnak a tetejére tejszínhabot. Undi de finom.

 Két másik étteremben voltam még, hogy ki ne maradjak semmi "nagyon déli kosztból", mielőtt hazarepülök.

A steaket nem bírtam együltő helyemben megenni. Elképesztően fűszeres volt, és persze óriási adag. A felét hoztam, most fogom a mikróba tenni. A steak house-ban is elég dinka szokások vannak. Először valami bagettet esznek vajjal, amikor azzal jóllaktak külön benyomnak egy tál salátát, végül megeszik a húst, egy szemtelenül kicsi adag körettel. Aki nem pukkant ki eddig, annak jöhet a desszert.

Holnap Raleighba utazunk, állatklinikai gyakorlatra. Az élményekkel onnan jelentkezem! Puszi!

CSI: Pharmacy

Ahogy a bevezetésben írtam, a gyerekeket nem annyira érdekelte a gyógyszerészet. Engem viszont végtelenül foglalkoztatott, hogy miért nem? Éppezért, nem hagytam annyiban  a dolgot, hanem a legnagyobb meglepetésükre rájuk vigyorogtam: miért? Szerinted mit csinál a gyógyszerész? Voltál már gyógyszertárban? És ott mit láttál?
Na ez az, amijük nem volt róla :

Őszintén szólva nem lepett meg. Itthon is hasonló válaszokat kaptam.

Az itteni tapasztalataimmal megfűszerezve zengtem a dicshimhuszt a hivatásunkról. Több diákkal beszéltem, mint némelyik itteni gyógyszerészhallgató, miközben én csak egy hónapot vagyok itt, és csak keveset tudok a képzési rendjükről. A munkánkról viszont szívesen ömlengtem.

A patikai munkát már ismerem, és abban érzem igazán jól magam. Nagy újdonság volt viszont az a fajta kórházi gyógyszerészet, aminek részese-megfigyelője lehettem az elmúlt két hétben. A múlt heti csapattal közös képünk hátteréül Dani a WISDOM feliratot választotta, én pedig ezt:

Emelem kalapom... Nem semmi, ami munkát a gyógyszerészek végeznek. Nem is hittem volna, hogy egy nap majd egy kórházban ülök, és azon gondolkodám, hogy a gyógyszerész sokszor "egészségügyi magándetektív".

Az előző hét napjait vizittel kezdtük. Szerencsére a főorvos nem cipelt minket a betegágyhoz, hanem a reggeli vizsgálatok után egy teremben gyűltünk össze a rezidensekkel, orvostanhallgatókkal, a főorvossal, Kellyvel, a gyógyszerésszel és Jacobbal, a végzős hallgatóval. Belgyógyászati osztályon voltunk. A rezidensek ismertették az esetet, majd minden beteget alaposan elemeztünk. Laboreredmények, anamnézis, képalkotás, minden de minden adatot átnéztünk. Ennek alapján kitaláltuk a tervet, ahogy ők mondták. Ha gyógyszereléssel kapcsolatos kérdés volt, már várták is Kelly beleegyezését, javaslatát, véleményét. Ha mi szerettünk volna változtatni a gyógyszerelésen, azt figyelembe vették- ebben a teamben mi voltunk a szakértők gyógyszereket illetően. Aki látott már Dr House epizódot, el tudja képzelni ezeket a viziteket az asztalnál, csak itt senkinek nem volt lupusa amíg ott voltam. Délután hármasban újra átvettük a legproblémásabb eseteket, egészen molekuláris alapoktól kezdve. Ez a komplex áttekintés sokat segített a tanulásmódszertanomban, mennyivel másabb motiváltan, egészében áttekintve, megértve az összefüggéseket, mint bedarálni az adatokat.

Rengeteget tanultam ezen a héten. Történt egy eset, mi pedig felkutattuk a szemtanúkat, a bizonyítékokat, mérlegeltünk, és döntéseket hoztunk. Egészségi nyomozás és ítélet. Mint a CSI...

Ezen a héten egy másik csapattal vagyok. Itt már nem vizitek vannak, hanem konzultáció. A betegek időpontra érkeznek, egy vizsgálóban találkozunk velük, addigra alaposan felkészülünk a beteg anamnéziséből és jelenlegi gyógyszereléséből. Ez sok sok telefonálással, nyomozással és interpretációval jár. A vizsgáló teremben szépen leülünk, megkérdezzük, hogy mi újság, hogy érzik magukat. Ezután pedig egyesével átbeszéljük az összes gyógyszerét a betegnek. Igen? Komolyan? Bedagadt a lába? Rögtön hívjuk a dokit, aki újra fel fogja írni a vìzhajtót, rendben? Úgy gyógyszer? Nem mondtak róla semmit a kórházban? Semmi baj, ezért vagyunk, máris elmondjuk, hogy mire való.

Dr Gyógyszerész rendel. Kérem a következőt!

Erről van szó, kérem! Tökéletes az együttműködés! Az orvos hálás, mert így több ideje van a többi betegre, akik másfajta ellátást igényelnek. A gyógyszerészek pedig magasan képzettek ahhoz, hogy rájuk lehessen bízni a gyógyszeres konzultációt. Gyógyszerésznek lenni fantasztikus!

Otthon is átbeszéljük a betegek gyógyszereit, ha van idő rá, és van rá igény. Igyekszünk beépíteni az expediálásba. Itt viszont egy annyira szervezett és olajozottan működő rendszer van rá, ami nagyszerű példa lehet sok egészségügyi rendszer számára. Ez itt csapatmunka! Van rá igény és lehetőség. Nagyon tetszik ennek a két fiatal nőnek a munkája, akiket megismerhettem. Kelly és Brooklyn sokáig fogják még inspirálni a szakmai pályafutásom.

CSI: Pharmacy-bevezetés

Tegnap nyílt nap volt az egyetemen, temérdek kis gimis érkezett a sportcsarnokba, hogy belelássanak egyik-másik tudományterületbe, foglalkozásba. 

Engem azért hívtak, hogy bizonyíték legyek: ha a Bill Gatton Gyógyszerésztudományi Kart választod, cserediák lehetsz Európában, és megismerhetsz európai diákot, aki most pont itt van. Jól mutattam tehát a kis kalocsai hímzett ingemben a standunknál, fel kellett keltenünk a figyelmet. Nehéz volt versenybe szállni a műszaki kar helikopterével, az építészet betonkeverőjével, de azért a medicine szektor is kitett magáért.

 A mellettünk lévő standnál intubálni tanítottak, a másik oldalon CPR gyakorlás mehetett. Velünk szemben táncterápia volt : egy 50 éves 90 kilós tanárnő 9-12ig alig megállással zumbázott, és a diákok lekövették. Látszott, hogy élvezik, mindenkinek fülig ért a szája. A sarokban banánon lehetett sebészi öltéseket tanulni, a másik oldalon volt egy mentőautó, rengeteg szimulációs műanyag baba. Ellenőrizhették azt is, milyen alaposan tudnak kezet mosni. Az egyik diákcsoport éppen a kézmosás után ért hozzánk, be akartam mutatkozni, nyújtottam a kezem. Hátraugrott, felemelte a kezét : Ne érj hozzám! Itt mindenütt baktériumok vannak!

Próbáltunk mi is kitenni magunkért, voltak játékok, számolhattak tablettát, de sajnos el kellett ismerni, hogy jövőre valami ütősebb, látványosabb dologra lesz szükség, ha érdekesebbek akarunk lenni, mint a betonkeverő és a helikopter.

Remek lehetőség volt számomra, hogy beszélgessek velük. Miss Tündibündi módra beállítottam a mosolyt, és rárontottam a gyerekekre: szia! Érdekel a gyógyszerészet? Akiket érdekelt, nekik lelkesen elmondtam, hogy ez egy fantasztikus munka, sokat kell tanulni, de megéri, stb. A legjobb érvekről kartonunk is volt.

Leggyakrabban viszont a diákokat nemigazán érdekelte a gyógyszerészet. Míg a többiek ilyenkor menekülni hagyták szerencsétlen diákokat, én nem adtam fel ilyen könnyen. "De miiiiéééért?!"- kérdeztem. 

Navy

Véget ért az első hét.

A szombat rekreációval telt, mosással, nagybevásárlással, főzéssel. Mivel nincs autónk, gyalog mentünk el a boltba. Ez volt a kisebbik gond, a baj az volt, hogy lelkesen bevásároltam, jó kis testedzés volt hazacipelnünk. Nem sokat aludtunk, hajnal 3kor csörgött az óra- ráadàsul óraátállítás is volt, hell yeah... 😀

Daniel megbeszélte a sráccal aki felajánlotta hogy eljön velünk (a saját Jeepjével, ami itt kis autónak számít - nem volt az), hogy felváltva fognak vezetni. Kicsit aggódtunk, mert havat jósoltak, és Charleston jó esetben is 5 óra autópályán JC-től.

Az, hogy pocsék időnk volt, nem kifjezés. Pazar kis hóhivarban szeltük az Appalache-hegységet. Szerencsére Charlestonban csak szél volt, meg egy kis eső. Alig értünk a városba, már láttuk a vizet.

 Seperc alatt a kikötőbe értünk, felénk magasodott a történelem maga- USS YORKTOWN. Welcome to Patriots Point. Jó nagy nyúl...

You're in the army now - music
Az egész aircraft carrier, a romboló, és a tengeralattjáró a látogatóknak van fenntartva. Nagyon élvezte a programot az ötéves kisfiú és a görbebotos bácsi is. Bevallom nektek őszintén, mikor Daniel mondta, hogy menjünk, nézzük meg jó lesz, ráhagytam a dolgot, engem csak az óceán érdekelt. Gondoltam elleszek a vízzel amíg ő háborúsat játszik, ehhez képest végigszórakoztam a hajót, visìtottam, felmásztam mindenre, megnyomtam minden piros gombot. Szerencsére a hajó nem is lehetett volna alkalmasabb erre. Többször is volt interaktív rész, Danival kezeltük a teljes zúgó villogó, működő nyomàsmérőt egy szimulált ütközet alatt.

 

Végeláthatatlan labirintus volt a fedélköz, a matrózok teljes életét bemutatta a hajón. Sokat nevettünk, sokszor eltévedtem, de szerencsére vagy Dani megtalált vagy megtaláltam én őket. 

Még menzásnéni is voltam, "következő, nincs repeta!"

 Ez a kedvenc csoportképem hármunkról, remélem ti is látjàtok az összes kísértetet rajta:

A repülőkre is fel lehetett mászni, aki arra tippelt, hogy bemászok elrontani a műszereket, annak igaza volt 😀

Mázli, hogy ilyen kis helytakarékos testalkatom van, az összes kis résbe bemásztam, de ahogy észrevettem, a matrózok se lehettek sokkal nagyobbak, mint én.

A kedvenc képem a következő : Peace a romboló ágyúcsöve alatt, egy jelentéktelennek nem mondható TŰNJ EL tábla megszégyenítése.

De mindent kipróbáltam, amit csak lehetett, még tengeralattjáróban is voltam, itt a bizonyíték:

A tengeralattjáróban olyan kicsik voltak az ajtók, hogy az ember vagy átkecmergett lassan, vagy simán megkapaszkodott, és beugrott egy jó lendülettel.


Mindent összeve örülök nagyon, hogy én is vettem jegyet a fiús programra. Örök élmény marad az tuti. Az óceánból nem sok látszott, egy folyótorkolatban voltunk.

A hét tehát jól indult egy ilyen hétvége után. Új klinikára kerültem, nagyon nagyon pozitív emlék marad az egész együtt töltött idő. Élmények a következő bejegyzésben ;)